2010. június 19., szombat

tündérpár


mi lehetne kifejezőbb ajándék egy óvónő párosnak mint egy ilyen egymásba kapaszkodó tündérpár?
ezzel az elgondolással készítettem el ősszel(vagy télen?) az első ilyen tündérpárt, a saját óvónénieinknek.
sehol máshol nem láttam még ilyet.
ettől még létezhet, de ez akkor az én fejemből szívemből és kezemből pattant ki és olyan boldog voltam vele, mert nagyon kifejezte azt amit át akartam adni.


azóta készült még egy, egy ikerpárnak. azt is nagy örömmel készítettem és most itt ez a harmadik páros.
és most megint megtelt a szívem, mert ez a tündérpár is egy óvónőpárosnak készült.
megint előjöttek az érzések, az élmények, amelyekből az első pár megszületett.

nagyon szeretem a kézimunkát. általában úgy dolgozom, hogy valami tárgy valami szépség annyira megfog, hogy nekem is meg kell csinálnom.
aztán miközben csinálom, persze a saját képemre formálom. de a kiindulás a legtöbb esetben egy már meglévő alkotás.
az az első tündérpár nem így született.
hanem hiányból. előbb lett meg a helye, a küldetése.
az égető szükség, a betöltetlen űr hívta világra.  már a gondolat szintjén tudtam, hogy ő az, ő kell. alig bírtam kivárni, hogy elkészüljön.
ezt a fantasztikus születést viszi tovább nekem minden egyes egymásba kapaszkodó tündérpár.

6 megjegyzés:

  1. Hű gyönyörűek... hát könnyekig hatódnék, ha az óvónéni párommal ilyen ajándékot kapnánk egy szülőtől... :)

    VálaszTörlés
  2. Ezek gyönyörűek! Tűnemezeléssel készültek? Egyszer ennek is szívesen olvasnám a "hogyan készült"-jét ;)

    VálaszTörlés
  3. Mazs, te óvónéni vagy? :)

    Nem egészen tűnemezelés a technika, inkább simítgatom, meg csomózom a gyapjút ahol kell. de pl a szárnyak és a haj tűnemezeléssel került a helyére.

    Tervben a fejemben egy tündér, majd készítek róla fázis képeket és megpróbálok írni egy how to-t hozzá

    VálaszTörlés
  4. Csodaszépek! Tényleg szállnak-repkednek-óvnak-őrködnek.

    VálaszTörlés
  5. Köszi Lili, nagyon örülnék neki.

    VálaszTörlés
  6. Igen az volnék, illetve voltam mielőtt babázni kezdtem :))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails