Mikor a lányom első osztályos lett, a tanító azt kérte jó volna ha volnának különböző korosztályú babák a teremben, amivel a gyerekek játszhatnak. Én vállaltam. Naná! Akkoriban nagyon izgatott ez a fajta baba, aminek nincs lába, csak zsák teste, viszont az kölessel van tömve így jó súlya van. Kimondottan jó ringatni, cipelgetni, ölbe venni, vele aludni. Szóval akkor egy ilyet varrtam az öltöztetős mellé, csecsemő babának. Peti lett a neve.
Az elsősök azonban nem rajongtak annyira a babákért, sőt...olyannyira nem, hogy a lányom nem engedte, hogy Petit bevigyem az osztályba, mert attól félt, hogy nagyon méltatlanul bánnának vele. Egy darabig velünk lakott, de végül a kispesti waldorf ovinak ajándékoztuk, így ha nem is pont ugyanoda de mégis ugyanabba a családba került ahová eredetileg szántam.
Ezen az őszön Peti megismerkedett Laurával, aki annyira beleszeretett, hogy az angyalok úgy látták jónak, hogy egy egész pontosan ugyanolyan babát szeretnének neki otthoni társnak is.
Így született Kelemen, aki akár ikertestvére is lehetne Petinek, ha nem volna köztük 3 és fél év.
