Földanya

Minden waldorf iskolában és óvodában van egy évszakasztal nevű hely, ami a legritkább esetben hasonlít egy asztalra, sokkal gyakrabban valami nagy kivágott fa gyökere. Legalábbis amerre eddig én jártam, ott inkább ez volt jellemző. Az elmúlt hetekben a kispesti iskola majd minden osztálytermét módomban állt tanulmányozni és a sashalmi iskola termeit is ismerem. 

Ezen az asztalon egy folyton változó állókép kap helyet, ami az év körforgásához ünnepeihez kapcsolódik.

Nem kötelező de gyakori szereplő egy megformált(emberi alakot öltött) Földanya, a gondoskodó természet, az az élő lény aki nélkül mi nem születhetnénk meg fizikai testben.

A Földanya ősszel elhalmoz minket tápláló kincseivel, télen meleg ruhába öltözik és elaltatja gyermekit, hogy aztán tavasszal újra ébresztgesse őket, új vasalt ruhába öltöztesse virággyermekeit és a többieket.

Van olyan évszakasztal, ahol ez a történet nem jelenik meg ennyire direkten, hanem termések kövek és megfelelő színű és elrendezésű selymek adnak inspirációt a mélázáshoz, hogy a történet maga bennünk szülessen meg.

A kisgyerekeknek készített évszakasztalon azonban nagyon gyakran találunk figurákat. A Földanya mint egy idős néni, a virágok és termések pedig mint kisgyerekek jelennek meg, számos manó, törpe és tündér társaságában.

Aki ilyen évszakasztalt még nem látott, az írja be a google képkeresőbe: jahreszeitentisch 

Ha angolul írod, hogy Nature Corner akkor nincs annyi találat

A lányom osztályában is van évszakasztal. Nagyon fontos hely ez a teremben, itt található az a fotel is ahova a tanító ül amikor elmeséli a gyerekeknek az aznapi mesét. Nem véletlenül. A mese közben elkalandozó tekintetek így önkéntelenül is az évszakasztalon kutakodnak és szívják magukba annak rejtett titkait.

Én vállaltam, hogy elkészítem ennek az osztálynak a Földanya figurát.

Sosem varrtam még Földanyát, jó sok időt hagytam neki hogy megszülessen. Volt hogy hetekig csak várt a következő öltésekre.

Nincs külön lába, hanem a lába helyén egy barna filcből varrt hengeres forma van meggymaggal töltve, hogy stabilan álljon.

A fej úgy készül mint a waldorf babáknál, a karjaiban azonban pipaszurkáló drót van, hogy különböző mozdulatokat lehessen vele formálni.

Fehér haja van, mert nagyon idős, kontyban felkötve hordja

Az évszakasztal figuráihoz a gyerekek nem nyúlhatnak, sőt általában nem a jelenlétükben rendezi be a tanító vagy óvónő. Ezek nem játékok, úgy tekintenek rá mint egy festményre.

Ha hidegebbre fordul az idő fejkendőt vesz és egy melegebb vállkendőt.

bővebb, könnyedebb szoknyába

hímzett szoknyában

mindjárt kezdődik az első tanév

Említettem már, hogy lányom az álomiskola álomtanítójához fog járni szeptember 7-től?  Ha az ég is úgy akarja 8 évig. Úgy vagyok ezzel mint a legjobb könyvekkel, már az elején ujjongok ha jó hosszú a könyv. 

(a végén meg pánikba esek, hogy mindjárt vége....de ez ugye még messze van) 

A waldorf iskolákat a szülői akarat teremti napról napra. Ez a gondolattól elkezdve egészen a terem tényleges kialakításáig igaz. Ez nem csak azért fontos, mert az államtól kevesebb normatívát kap egy ilyen iskola gyerekenként, és így a szülői munkával az iskola pénzt takaríthat meg rezsire, hanem azért is, hogy a környezetet amiben a gyermekünk nevelődik, ahol a napjának a felét tölti, áthassa a szülők odaadása, figyelme.

Olyan ez a különbség egy "gyári" osztályterem és egy szülők által megmunkált osztályterem között, mint a porleves és a nagyi főztje között.

Néha megkérdezik, tőlem, miért nem inkább egy szakember festi a termet, ő legalább profi munkát végezne.

Valóban. A szülők nagyrésze nem festő, meg dekoratőr...stb és a termeken látszik is az amatőr kéz nyoma.

Valóban egy asztalos szakszerűbben meg tud oldani egy egy feladatot, mint egy laikus szülő, mégis messze megéri vállalni az amatőrséget. Mert pótolhatatlan az az atmoszféra amit a szülő a saját gyerekének teremt. Pótolhatatlan ez a mélységű személyesség. Pótolhatatlan az a tudat a gyerek fejében, szívében, hogy ezt itt apa csiszolta, ezt anya festette...stb

Pótolhatatlan az a tapasztalat amit a gyerekek testközelből látnak, a saját bőrükön érzékelnek, hogy bizony az ő tanulásukért, mások komoly áldozatokat hoznak. Pontosan látják, hogy a fal hogyan lesz fehér, hogyan lesz aztán az első osztálynak megfelelően rózsaszín, hogy komoly munka az is, hogy a váltócipőjüknek helye legyen. És ezek a dolgok fontosak. Olyannyira, hogy apa és anya egyéb fontos teendőik mellet erre is időt szakít.

Természetesen azok a szülők is rengeteg áldozatot hoznak a gyermekük iskoláztatásáért akik nem waldorfba járatják a gyerekeiket, ez nem kérdés, a különbség az hogy itt ez szem előtt van. Jól érzékelhetően, gyerekek számára közvetlenül tapasztalhatóan. A gyerekek maguk is bekapcsolódnak a munkába, ők is tehetnek azért, hogy iskolába járhassanak.

Nem utolsó sorban nekem is nagyon sokat jelent, hogy a két kezemmel tehetek valamit azért, hogy jobb legyen, és nem csak azért mert én egyébként is szeretek a két kezemmel tenni. Hanem szó szerint kézzel foghatóak lesznek a dolgok. Egészen közeliek, egészen intimek.

Az egyik legkedvesebb emlékem a nyári teremfelújításból, a parketta csiszolása volt az első lakkozás után. Életemben nem csináltam még ilyet. Mikor bementem, mondták a többiek, hogy mi is a feladat. Az első kenés után a parketta kicsit megszívta magát és "felszőrösödött". Kézzel ha végigsimítottad érezhető volt hogy érdes. Az ember(lánya) fogott egy csiszolópapírt, rátekerte egy erre alkalmas fadarabra és szépen a padlóra térdelve csiszolta. Először csak sóhajtottam, azt hittem estig ott leszünk.

Aztán szépen letérdeltem a sarokba és elindultam csíkonként. Egyáltalán nem kellett erővel csiszolni, csak finoman. Mivel az eredmény látványban nem különbözött, a másik kézzel folyamatosan simogatni kellett a padlót hogy érzékeljem hogy eleget csiszoltam-e. Tulajdonképp végig simogattuk, babusgattuk az egész osztálytermet, ahogyan az ember a kisbabáját simogatja hálát adva az égnek, hogy ő lehet e csodás kis lény anyukája. 

Mélységes hálát érzek amiért részt vehetek ebben a csodában, hogy ennyire testközelből láthatom ahogy 30 gyereknek kinyílik a világ.

Kavicsfal(jómagam+2 másik szülő munkája) a leendő mosogató felett és a már nagyon izgatott, iskolába készülő nagylány.

Majd hozok képet a teljesen elkészült teremről is.

Ebben az iskolában az elsősök egy héttel később kezdenek, hogy a többiek a felsőbb évfolyamok fel tudjanak készülni a fogadásukra. Az a szokás hogy az elsősöket vendégül látja  minden felsőbb osztály. Az elsősök a tanítóval teremről teremre járnak, mindenhol apró meglepetések várják őket, van ahol énekek, van ahol babzsákok, amit az az osztály éppen adni szeretne.

Így járják be az első napjukon az egész iskolát  és így néznek a szemébe minden egyes gyereknek és tanítónak akivel innentől az életüket egy épületben, egy közösségben töltik majd.

6 éves királylány

Nem kis fejtörést okoz minden decemberben, hogy lányom pontosan egy héttel karácsony előtt született.

Azonkívűl, hogy dupla adag ajándékot kell kitalálni, az se mindegy, hogy mit adunk mi és mi az amit majd az angyalok raknak a fa alá. Komoly feladat, hogy az ennyire egymás közelébe került 2 legjelentősebb családi ünnep ne oltsa ki egymás fényét. Általában születésnapra kapja az általunk készített dolgokat.

Bár minden szülinapos kislány királylány ezen a napon, most kimondottan a királylányság jegyében ünnepeltünk december 18-án.

Kapott horgolt koronasapkát

apró királylány babát lila selyemruhával.

karjaiban, lábaiban drót van.

földig érő lila selyemszoknyát 

(és tündérszárnyat)

emeletes tortát korona marcipánnal

és ezt a fantasztikus könyvet,

amit szívből ajánlok minden kislánynak, nagylánynak.