Említettem már, hogy lányom az álomiskola álomtanítójához fog járni szeptember 7-től? Ha az ég is úgy akarja 8 évig. Úgy vagyok ezzel mint a legjobb könyvekkel, már az elején ujjongok ha jó hosszú a könyv.
(a végén meg pánikba esek, hogy mindjárt vége....de ez ugye még messze van)
A waldorf iskolákat a szülői akarat teremti napról napra. Ez a gondolattól elkezdve egészen a terem tényleges kialakításáig igaz. Ez nem csak azért fontos, mert az államtól kevesebb normatívát kap egy ilyen iskola gyerekenként, és így a szülői munkával az iskola pénzt takaríthat meg rezsire, hanem azért is, hogy a környezetet amiben a gyermekünk nevelődik, ahol a napjának a felét tölti, áthassa a szülők odaadása, figyelme.
Olyan ez a különbség egy "gyári" osztályterem és egy szülők által megmunkált osztályterem között, mint a porleves és a nagyi főztje között.
Néha megkérdezik, tőlem, miért nem inkább egy szakember festi a termet, ő legalább profi munkát végezne.
Valóban. A szülők nagyrésze nem festő, meg dekoratőr...stb és a termeken látszik is az amatőr kéz nyoma.
Valóban egy asztalos szakszerűbben meg tud oldani egy egy feladatot, mint egy laikus szülő, mégis messze megéri vállalni az amatőrséget. Mert pótolhatatlan az az atmoszféra amit a szülő a saját gyerekének teremt. Pótolhatatlan ez a mélységű személyesség. Pótolhatatlan az a tudat a gyerek fejében, szívében, hogy ezt itt apa csiszolta, ezt anya festette...stb
Pótolhatatlan az a tapasztalat amit a gyerekek testközelből látnak, a saját bőrükön érzékelnek, hogy bizony az ő tanulásukért, mások komoly áldozatokat hoznak. Pontosan látják, hogy a fal hogyan lesz fehér, hogyan lesz aztán az első osztálynak megfelelően rózsaszín, hogy komoly munka az is, hogy a váltócipőjüknek helye legyen. És ezek a dolgok fontosak. Olyannyira, hogy apa és anya egyéb fontos teendőik mellet erre is időt szakít.
Természetesen azok a szülők is rengeteg áldozatot hoznak a gyermekük iskoláztatásáért akik nem waldorfba járatják a gyerekeiket, ez nem kérdés, a különbség az hogy itt ez szem előtt van. Jól érzékelhetően, gyerekek számára közvetlenül tapasztalhatóan. A gyerekek maguk is bekapcsolódnak a munkába, ők is tehetnek azért, hogy iskolába járhassanak.
Nem utolsó sorban nekem is nagyon sokat jelent, hogy a két kezemmel tehetek valamit azért, hogy jobb legyen, és nem csak azért mert én egyébként is szeretek a két kezemmel tenni. Hanem szó szerint kézzel foghatóak lesznek a dolgok. Egészen közeliek, egészen intimek.
Az egyik legkedvesebb emlékem a nyári teremfelújításból, a parketta csiszolása volt az első lakkozás után. Életemben nem csináltam még ilyet. Mikor bementem, mondták a többiek, hogy mi is a feladat. Az első kenés után a parketta kicsit megszívta magát és "felszőrösödött". Kézzel ha végigsimítottad érezhető volt hogy érdes. Az ember(lánya) fogott egy csiszolópapírt, rátekerte egy erre alkalmas fadarabra és szépen a padlóra térdelve csiszolta. Először csak sóhajtottam, azt hittem estig ott leszünk.
Aztán szépen letérdeltem a sarokba és elindultam csíkonként. Egyáltalán nem kellett erővel csiszolni, csak finoman. Mivel az eredmény látványban nem különbözött, a másik kézzel folyamatosan simogatni kellett a padlót hogy érzékeljem hogy eleget csiszoltam-e. Tulajdonképp végig simogattuk, babusgattuk az egész osztálytermet, ahogyan az ember a kisbabáját simogatja hálát adva az égnek, hogy ő lehet e csodás kis lény anyukája.
Mélységes hálát érzek amiért részt vehetek ebben a csodában, hogy ennyire testközelből láthatom ahogy 30 gyereknek kinyílik a világ.
Kavicsfal(jómagam+2 másik szülő munkája) a leendő mosogató felett és a már nagyon izgatott, iskolába készülő nagylány.
Majd hozok képet a teljesen elkészült teremről is.
Ebben az iskolában az elsősök egy héttel később kezdenek, hogy a többiek a felsőbb évfolyamok fel tudjanak készülni a fogadásukra. Az a szokás hogy az elsősöket vendégül látja minden felsőbb osztály. Az elsősök a tanítóval teremről teremre járnak, mindenhol apró meglepetések várják őket, van ahol énekek, van ahol babzsákok, amit az az osztály éppen adni szeretne.
Így járják be az első napjukon az egész iskolát és így néznek a szemébe minden egyes gyereknek és tanítónak akivel innentől az életüket egy épületben, egy közösségben töltik majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése